Donald Trump sikeresen közvetített egy olyan történelmi megállapodásban, amely számtalan emberélet megmentését jelenheti a jövőben. A világ elismerően bólintott, de a Nobel-díj átadásának estéjén kiderült, hogy a díjat, szintén nagyon fontos tevékenységért másnak ítéltek oda. Pontosan ez a forgatókönyv játszódott le most Donald Trump körül, és úgy tűnik, az amerikai elnök képtelen túllépni ezen.
„ÉN mentettem meg embereket, mégsem engem tüntetnek ki?”
Trump napok óta folyamatosan visszatér ehhez a témához. Szerinte mélységesen igazságtalan, hogy kimaradt a 2025-ös Nobel-békedíj várományosai közül. A minap a Truth Social-ön osztotta meg Benjamin Netanjahu bejegyzését, amiben az izraeli miniszterelnök egyértelműen kiállt mellette: Trump „kétségkívül megérdemelte volna” a rangos elismerést.
A republikánus politikus azt is világossá tette: bár a díjat hivatalosan a 2024-es eredmények alapján ítélik oda, az ő esetében kivételt kellett volna tenni. Végül is 2025-ben ő volt az, aki döntő szerepet játszott abban, hogy létrejöjjön a tűzszüneti megállapodás és túszcseréről szóló egyezmény Izrael és a Hamász között.
„Egyáltalán nem a díj miatt csináltam mindezt, hanem azért, hogy emberéleteket mentsek meg” – jelentette ki Trump az Air Force One fedélzetén tartott sajtótájékoztatón. A szavak mögött viszont egyértelműen ott lapul a sértettség.
Évek óta visszatérő sérelem: miért jutott Obamának, neki pedig miért nem?
Ez korántsem új keletű fájdalom. Trump korábban is többször hangoztatta: miközben Barack Obama 2009-ben, gyakorlatilag közvetlenül hivatalba lépése után elnyerhette a Nobel-békedíjat, ő évről évre csak a jelöltek között szerepelt, de tovább sosem jutott. Ez annak ellenére történt meg, hogy közvetített közel-keleti konfliktusokban, tárgyalt Észak-Koreával, és rendszeresen hangoztatta: „több háborús konfliktus lezárásában játszott szerepet, mint bárki más a modern történelemben”.
Az idén sem maradt el a keserű irónia. A díjat végül María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető nyerte el, Trump kampánycsapata pedig éles kritikával illette a Nobel-bizottság döntését: szerintük a testület „a valódi béke helyett a politikai érdekeket részesítette előnyben”.
De itt jön a fordulat…
Maga Machado a díjátadási ceremónia után nyilvánosan köszönetet mondott Trumpnak a támogatásért, és hozzátette: szerinte valóban „megérdemelte volna ezt a rangos elismerést”. Trump természetesen nem hagyta szó nélkül:
„Személyesen felhívott, és azt mondta: ‘Ezt a tiszteletet a te nevedben is elfogadom. Mert úgy hiszem, hogy valójában te érdemelted volna meg ezt a díjat’.”
Miért érezzük úgy, hogy a történet lényege nem erről szól?
Mert a Nobel-békedíj nem egy újabb trófea a gyűjteményben. Sokkal inkább annak elismerése, hogy valaki képes volt nem csupán kiszolgálni a meglévő hatalmi struktúrákat, hanem alapvetően jobbá tenni a világot. Machado a venezuelai diktatúra elleni bátor és következetes fellépéséért, valamint a demokrácia és az emberi jogok iránti töretlen elkötelezettségéért kapta a díjat, ami nemcsak politikai, hanem mély erkölcsi szempontból is indokolt.
A tanulság: az igazi elismerést nem kell követelni, hanem ki kell érdemelni
Trump jelenlegi viselkedése arra emlékeztet: a valóban tartós nagyság nem mindig a látványos márványtáblákon, fényképes falakon és pompás díjátadó ceremóniákon keresztül mutatkozik meg. És hiába a hangos követelődzés, a történelmi dicsőség és az igazi tisztelet nem adható úgy oda, csak kitartó munkával és őszinte elkötelezettséggel érhető el.
Meglehet, hogy Trump a mai napig szilárdan úgy gondolja: a világ tartozik neki ezzel a díjjal. A valódi kérdés azonban az marad: ha a világ közvéleménye és a szakértői testületek mégsem osztják ezt a véleményt, akkor vajon meddig érdemes ezen rágódni és újra meg újra visszatérni hozzá?
