Képzeljük el egy pillanatra azt a világot, amelyben minden egyes napi tevékenységünk – legyen szó akár egy hétköznapi bevásárlásról, egy vonatjegy online foglalásáról, vagy akár egy kórházi ellátásra történő bejelentkezésről – szorosan összekapcsolódik egyetlen, központosított digitális azonosítóval. Első hallásra talán vonzónak tűnhet az ötlet, nem igaz?
Ám érdemes megállnunk egy pillanatra és átgondolnunk: mi történik akkor, ha ezek az érzékeny adatok kiszivárognak, illetéktelen kezekbe kerülnek, vagy valaki önkényesen blokkolja a hozzáférésünket? Ha mindez túlzottan disztópikusnak hangzik számunkra, akkor érdemes közelebbről megvizsgálni India tapasztalatait, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy ez a forgatókönyv közel sem áll olyan messze a valóságtól, mint ahogy azt elsőre gondolnánk.
Hosszú időt töltöttem azzal, hogy áttanulmányozzam a világ talán legambiciózusabb digitális azonosító rendszerét, amely nem más, mint az indiai Aadhaar program. Az adatgyűjtés során világossá vált számomra, hogy ez az elképzelés messze túlmutat a puszta technológiai fejlesztésen, mivel valójában a hatalom teljes gyakorlásáról van szó. A társadalmi kontroll új formáiról. Nem utolsósorban pedig arról a riasztó könnyedségről, amellyel egy társadalom átcsúszhat a biztonság és a kényelem ígéretétől a mindent átható megfigyelés és a kirekesztés kegyetlen valóságába.
Egy ígéret, amely megdöbbentő gyorsasággal változott igazi rémálommá
Az indiai Aadhaar projekt 2009-ben indult útjára azzal a nemes céllal, hogy az ország minden egyes állampolgára egyedi biometrikus azonosítót kapjon – beleértve az ujjlenyomatot, az írisz-leolvasást és a fényképes azonosítást –, amelyek mind egy 12 számjegyből álló egyedi számhoz kapcsolódnak. Az eredeti ígéret szerint ezzel az azonosítóval lehetővé válik majd a bankszámla könnyű megnyitása, a társadalombiztosítási ellátásokhoz való hozzáférés, a gyermekek iskoláztatásának adminisztrációja – gyakorlatilag minden olyan alapvető tevékenység, amely a modern társadalmi léthez elengedhetetlen.
Azonban amit a program kezdeti népszerűsítése során gondosan elhallgattak, hogy ha valamilyen okból probléma merül fel ezzel a számmal kapcsolatban – legyen szó akár a rendszer leállásáról, technikai hibáról, vagy egyszerűen csak pontatlan adatokról –, akkor az ember legfontosabb szolgáltatásai egyik pillanatról a másikra elérhetetlenné válhatnak.
Emberek milliói nem kapták meg az őket megillető nyugdíjat, élelmiszer-segélyt tagadtak meg rászoruló családoktól, vagy egyszerűen láthatatlanná váltak az állami bürokrácia szemében, pusztán azért, mert a rendszer valamiért nem ismerte fel megfelelően az ujjlenyomatukat.
„Csak akkor létezhetem, ha a rendszer is úgy dönt, hogy létezem”
A kereséseim során olvastam egy indiai asszonyról, Kiranról, aki Bihar állam egyik apró, eldugott falujában élt. Amikor az ő ujjlenyomata valamiért nem működött megfelelően a biometrikus leolvasó készüléken, három teljes hónapon keresztül nem jutott hozzá az élelmiszer vásárláshoz szükséges, államilag rögzített támogatási csomaghoz. A helyi bolt tulajdonosa nem tudott rajta segíteni, csak annyit ismételgetett tehetetlenül: „A gép egyszerűen nem ismer fel téged – én ezzel kapcsolatban semmit sem tudok tenni.” Ez az eset élő bizonyítéka annak, hogy a technológiai megoldások emberi következményei milyen drámaiak lehetnek.
Most az EU is pontosan ugyanezt az utat követné?
Ha azt érzed, hogy egy általános digitális azonosító bevezetése első hallásra vonzó lehetőségnek tűnik – elvégre gyorsabb ügyintézést, kevesebb papírmunkát és hatékonyabb adminisztrációt ígér –, akkor ezzel a véleménnyel egyáltalán nincsen egyedül. Azonban a tapasztalatok egyértelműen azt mutatják, hogy ezek a centralizált rendszerek aránytalanul nagy és veszélyes hatalmat helyeznek azoknak a kezébe, akik végső soron ellenőrzik és működtetik őket.
Egyetlen apró hiba a rendszer működésében, és máris súlyosan korlátozhatják a mindennapi mozgásteredet, indokolatlanul elutasíthatják a téged törvényesen megillető segélyeket – és a legrosszabb az egészben, hogy még csak azt sem tudod biztosan, hogy ki vagy mi ellen kellene tiltakoznod.
De a történetnek van egy váratlan csavarja…
Az Európai Unióban az adatvédelem jogi szabályozása elméletileg sokkal szigorúbb és átláthatóbb, mint India esetében – legalábbis ez lenne a logikus feltételezés, ugye? Ez részben valóban így is van. Azonban ez a tény önmagában nem akadályozta meg számos adatszivárgás tényét, és nem gátolta meg a hatóságokat abban sem, hogy bevándorlókat és migránsokat célozzanak meg központi adatbázisok alapján.
Ha egyszer létrejön egy ilyen átfogó és centralizált rendszer, előbb vagy utóbb szinte bizonyosan kihasználják azt – legyen szó választási pontozási rendszerekről, rendőrségi megfigyelési programokról, vagy akár magáncégek számára történő adatértékesítésről. A technológia sohasem semleges – mindig a hatalom szolgálatába áll, attól függően, hogy ki irányítja.
Mit tehetsz személyesen, mielőtt végérvényesen túl késő lenne?
- Kérd meg a döntéshozókat, hogy garanciákat építsenek be: ne tegyék kötelezővé a digitális azonosítót az alapjogaid teljesítéséhez.
- Legyél hangos, ha a magánéleted kerül veszélybe – mert amit ma bevezetnek, holnap már a jogainkat szabályozza.
- Ne hagyd, hogy a „haladás” nevében le kelljen mondanod a szabadságodról. A valódi innovációt az emberközpontúság méri, nem a nyilvántartási hatékonyság.
digitális személyi veszélyei, digitális azonosító kockázatai, Aadhaar rendszer problémák, adatvédelem digitális személyiknél, digitális állampolgárság kockázatok, biometrikus azonosítás veszélyei, Egyesült Királyság digitális ID, központosított adatbázis veszélyei, digitális megfigyelés problémák, személyes adatok védelme, digitális jogok védelme, adatbiztonság digitális személyivel, társadalmi kizárás technológiai okból, elektronikus azonosítás problémái, technológiai kontroll kockázatai
