A múlt hónapban egy mentőhajót ért fegyveres támadás a Földközi-tenger nyílt vizén. A támadók nem kalózok voltak, nem terroristák, sőt, még csak nem is egy ismeretlen, földalatti szervezet tagjai, hanem egy olyan entitás, amely éveken át közvetlen európai uniós támogatást és képzést kapott: a líbiai parti őrség.
Az EU-s állampolgárok közül egyre többen kérdezik: hol húzódik az európai határok védelmének erkölcsi határa? És: mi történik akkor, amikor egy partnerállam nyíltan megsérti a nemzetközi jogot?
Amikor a mentők kerülnek célkeresztbe
Szeptemberben a Sea-Watch civil szervezet Sea-Watch 5 nevű hajója mentési műveletet végzett nemzetközi vizeken, mintegy 50 kilométerre a líbiai partoktól. Ebben a pillanatban jelent meg egy líbiai parti őrségi hajó, ahonnan – dokumentáltan – figyelmeztető lövéseket, majd éles fegyverrel célzott lövéseket is leadtak a mentőhajó felé.
A fedélzeten önkéntesek, orvosok és életmentők próbáltak segíteni menekülteken. Őket ahelyett, hogy segítették volna, megtámadták – az EU egyik fő partnerének nevében.
Ismerős történet – új mélységek
Ez nem egy elszigetelt incidens. Az elmúlt években többször készült videó- és hangfelvétel olyan esetekről, amikor a líbiai hatóságok rálőttek menekültekre, vagy süllyedő csónakokat hagytak magukra. Ennek ellenére az EU továbbra is együttműködik a líbiai egységekkel. 2017 óta mintegy 50 millió eurót költöttek kiképzésekre, infrastruktúrára és felszerelésre.
Miért? Mert az EU célja egyértelmű: mindenáron csökkenteni az Európába irányuló migrációt. De az események tükrében, meddig vállalható egy ilyen jellegű együttműködés?
A képmutatás csendje
A támadás után több civil szervezet is levelet küldött az Európai Bizottságnak, válaszra várva: meddig támogat az EU egy olyan partnert, amely rendszeresen megsérti az emberi jogokat? De válasz azóta nem érkezett. Egyetlen tagállam sem ítélte el hivatalosan az incidenst. A közös határellenőrzési cél még mindig erősebbnek bizonyul az emberi életeknél.
Mit tanultunk az elmúlt évtizedből?
Már 2018-ban készült jelentések is kimutatták, hogy a líbiai parti őrség tagjai sokszor szorosan kötődnek fegyveres milíciákhoz. Több, embercsempészettel vádolt vezető is részt vett hivatalos eseményeken. És mégis: a líbiai együttműködés nemhogy megszűnt volna, hanem inkább megerősödött.
Egy kutatás, amelyet az Alarm Phone és a Human Rights Watch közösen készített, már 2019-ben dokumentálta, hogy az EU által biztosított eszközök – köztük hajók és kommunikációs rendszerek – hogyan segítették a visszatoloncolásokat, amelyek során tömeges emberi jogi visszaélések történtek.
De itt jön a csavar…
Az EU célja gyakran az, hogy stabilizálja az afrikai és közel-keleti térségeket. Ehhez azonban – paradox módon – olyan partnereket választanak, akik épp a káoszból nyerik hatalmukat. A líbiai együttműködés talán politikailag kényelmes, de morálisan egyre inkább védhetetlen.
Merre tovább, Európa?
Ez az eset nem csak egy lövés volt egy hajóra. Ez egy riasztás volt egész Európa számára. Egy pillanat, amikor szembe kell nézni az igazsággal: vajon az EU hajlandó szemet hunyni azért, hogy néhány számmal jobban nézzen ki a migrációs statisztika?
A kérdés most már nem az, hogy mi történt, hanem az: meddig még? Mert ha nincs vörös vonal akkor, amikor egy EU-finanszírozott partner életmentőket támad meg, akkor vajon hol van egyáltalán?
Itt az idő, hogy ne csupán jogi, hanem erkölcsi alapon vizsgáljuk felül az európai határőrizeti partnerségeket is. Ne csak határokat védjünk, hanem azokat is, akik az életüket kockáztatva próbálnak segíteni másokon.
EU támogatás, líbiai parti őrség, mentőhajó támadás, Földközi-tenger, migráció, emberi jogok, európai határvédelem, civil szervezetek, nemzetközi jogsértés, Sea-Watch, menekültmentés, EU-Líbia együttműködés, embercsempészet, határőrizet, visszatoloncolás
